Main menu

 

Hibák, amelyekkel a szülők veszélyeztetik a gyerek megfelelő fizikai fejlődését

16th ápr 2019

Sok szülőnek szüksége van a segédeszközökre mint a kocsi, az ülőke, a járóka. Kényelmesebbé teszik vele a gyerekkel levő foglalkozást. De pont ez az, ami megzavarhatja és késleltetheti a gyerek megfelelő mozgás fejlődését.

A gyerek mozgás rendszere legjobban életének egy-másfél éven belül fejlődik ki. Egy fekvő gyerekből, aki nem tartja a fejét, fokozatosan csúszó, ülő, majd álló és sétáló gyerek lesz, amelyik ismerkedik a körülötte lévő világot.

És pont ebben az időszakban követhetik el a szülők a legnagyobb hibákat, ami a megfelelő mozgás fejlődést és fajdalommentes mozgást veszélyezteti. Melyek azok a hibák?

Mozgáskorlátozás

A gyermek fizikai fejlődése szorosan összefügg az idegrendszer és izomrendszer fejlődésével az első évben. Születéskor minden ember kap egy adott fizikai programot, amely idővel fejlődik és javul. Fontos azonban, hogy a gyerekek mozgását ne korlátozzuk a megfelelő és természetes mozgásfejlesztés érdekében.
Tehát jobb, ha a babakocsi, az ülőke vagy a járóka helyet, hagyjuk őket szabadon szaladgálni, a padlón, takarón vagy játszó szőnyegen feküdni, ahol nincs esés veszélye. A kisgyerekek így szabadon mozoghatnak, és próbálgathatják, mire képes a testük, és képesek természetesen edzeni a fizikai képességeiket.

Passzív ülés

A passzív ülés kisgyerekeknél jelentős problémákat okozhat, mint például a hátsó izmok túlterhelése. Ez akkor történik, amikor a gyerek még nem tud egyedül ülni, és ön segít neki ebben. Például, ha a hátát magához támasztja, vagy a párnával támasztja ki, és úgy hagyja hosszabb ideig.
A fontosabb az, hogy hagyja, hogy a gyerek csak azt csinálja, amire képes és amire érett. Ha természetesen módon nem tud ülő helyzetbe jutni, akkor hamarabb ne ültesse fel. Majd ha a mozgásszervi és a központi idegrendszer készen áll rá, akkor majd a gyerek is egyedül fel ül.

Járás kézen fogva

Ha egy gyerek fel áll, és próbálkozik az első lépésekben, akkor segítségre van szüksége, hogy biztonságban érezze magát. Így az elején gyengéden foghatja. De ne csinálja ezt túl gyakran, hogy a gyerek ne szokja meg, mert akkor nem lesz képes egyedül megtartani az egyensúlyát és ezzel lassul majd a teljes fejlődése. Például, szükségtelen erős segítségnyújtással a vállszalagok és ízületi tokok, amelyek gyerek korban lazák, károsodhatnak, figyelmeztetik a szakemberek.
Hagyjon mindennek inkább szabad menetet. Jobb, ha a gyereket csak enyhén és finoman segíti, mielőtt egyedül bizonyosságot szerezne. A legfontosabb a mászás fázisa, és nem számít, ha kicsit tovább tart. Amikor a baba készen áll majd, elkezd egyedül támaszkodni a bútorokra és valójában mindenre, amit elér majd.

Nem megfelelő segédeszközök

Például egy járóka nem megfelelő segéd eszköz. És más egyéb segédeszközök, amelyek valamilyen módon segítik a gyereket a korai járásban, sem ideálisak. Próbálja meg elkerülni ezeket, és bátorítsa a gyereket a természetes fejlődésben. Egyik járóka, ülőke se támogatja a helyes mozgás és készség gyakorlást.

Motorikus képességek nem gyakorlása az óvodáskorban

A harmadik és a hatodik év között a gyerekek nagyon gyorsan nőnek, és gyorsan fejlődnek a motorikus készségeik is, mint például az egyensúly vagy az ugrálás. Azonban számos óvodáskorú vagy iskoláskorú gyerek kevésbé képes.
Például, ha ebben a korban a jó rendszer és mozgásfejlődéshez kapcsolódó koordináció és stabilitás nem megfelelő, akkor a gyerekek nagyobb valószínűséggel szereznek majd sérüléseket. Hiba az is, ha a gyerek számára egyoldalú sportot választunk, ami szükségtelenül túlterhelt lenne, és problémákat okozhat az izom-csontrendszerrel.
Az iskola előtti korban a gyerekeknek megfelelő testmozgást kell választanunk a motorikus készségeik továbbfejlesztése, a koordináció javítása és a mobilitás erősítése érdekében. Ideális a különböző sportok kipróbálása, mint például a kerékpározás, a futás, az úszás, a futball, a torna és a jóga. A szakértők szerint ez a legjobb az egyensúly és az izmok nyújtására. Akkor miért ne tegyük? Mit gondol?

Elkövette Ön is valamelyiket ezekből a hibákból? Ossza meg velünk tapasztalatait.

További érdekes cikkeket is olvasása:

Kellemes napot kívánok
www.mimulo.hu

Ez érdekelheti Önt

Szólj hozzá!

CzechSlovakia