Main menu

 

Milyen előnyei vannak a tavasszal, nyáron vagy télen születetett gyerekeknek?

25th jan 2019

A nagymamáink idejében teljesen normális volt megtervezni a kisbaba születését. A legjobbaknak a nyári hónapok bizonyultak. Ez azért volt ideálisabb, mert a kismamák jobb körülményekkel rendelkeztek a saját maguk és a kisbabáik ellátására. A gyermek szinte egész nap mezítelenül lehetett a szabad levegőn, az anyukák számára pedig minden vitamin kézközelben volt. Így jobban tudtak gondoskodni a gyerekekről. Mostanság a kismamák a partnereikkel azon töprengenek, melyik lenne a legideálisabb évszak a kisbaba megszületésére. Továbbra is a nyári hónapokat tartják a legjobbnak, mint a múltban, vagy más évszakok viszik a prímet? Milyen előnyeik vannak az évszakoknak a kisbabák születésének idején?

Tavasszal született gyerekek

Sok szülő szeretné, ha a gyermeke melegebb időszakban jönne a világra, tehát ugyanaz a szülők kívánsága, mint a múltban. Milyen előnyökkel jár ez az évszak a mai világban?

Előnyei:

  1. Ha a gyermekünk tavasszal születik, a gyermekágyi időszak után azonnal tehetünk hosszú kinti sétákat, gyermekünk jobban fog aludni a friss levegőn és nekünk is jobb kedvünk lesz. Nem szükséges meleg lábzsákokat beszereznünk, elég a gyereket pólyába tennünk és betakarnunk, a babakocsiban így biztosan nem fog fázni, sőt izzadni sem.

  2. A hosszú séták is ideálisak a makacs, álmatlanságban szenvedő kisbabák számára, a friss levegőn töltött hosszabb idő biztosan álomba szenderíti őket.

  3. A napos idő fontos a „D-vitamin“ szempontjából is, amely nagyon fontos a gyermek megfelelő fejlődéséhez és rák vagy egyéb betegségek megelőzéséhez.

  4. Olyan nézet is létezik, miszerint azok a kisbabák, akik az első hat hónapban több időt töltöttek a levegőn és a napon, mosolygósabbak és nyugodtabbak.

  5. A kismamák is egyszerűbben nyerik vissza nyárig az eredeti alakjukat.

Hátrányai: Természetesen ennek az időszaknak is megvannak a maga mínuszai, hiszen ez mégiscsak a vírusok és allergiás megbetegedések időszaka. Azon nők többsége, akik tavasszal szülnek, vérszegénységben szenvednek, mivel minden tápanyagot és energiát, amelyet a szervezet a nyár folyamán szerez, télen, az utolsó trimeszterben a magzatnak adja át. Sok szülőnek nincs bátorsága elvinni a tavasszal született picit a nyári vakációra, ez a legkevésbé alkalmas kor.

A nyáron világra jött gyermekek

A nyár a vakációk, a szórakozás, a pihenés időszaka, a friss szülők ilyenkor sok energiát tudnak magukba szívni és ezzel felkészülni egy új ciklusra az életükben. A napos időszak jótékony hatással van a kismamák pszichikájára és az életképességei helyreállítására.

Előnyei:

  1. Ismét a megfelelő D-vitamin bevitel (rákmegelőző) és a hosszú levegőn-illetve napontartózkodás.

  2. Csak minimális ruhára van szükség, és a kezdeti felszereléshez is elég a minimum.

  3. A kismama teste gyorsabban regenerálódik és a pszichikára is nagy hatással vannak a napsugarak.

  4. Az influenzavírus minimális.

  5. Sok zöldség- és gyümölcsmennyiség, amely nagyobb természetes vitaminbevitelt jelent. Ez megerősíti az anya és a gyermek immunrendszerét is.

  6. A ruhákat kint a napon száríthatjuk.

  7. Nagyobb esély van arra, ahogy az apuka nyáron velünk legyen, hiszen a nyár a szabadságok időszaka.

  8. És természetesen nyáron sokkal jobb születésnapot ünnepelni! Ezért főként a serdülőkorú gyerekeink lesznek hálásak.

Hátrányai: A nyári hónapok is rendelkeznek hátrányokkal. Elsősorban az utolsó trimeszter lehet ezekben a meleg hónapokban kellemetlen, ez érvényes a szülészeten eltöltött napokra is. A fürdőruha a kismamaák számára tabutéma ebben az időszakban, vagy legalábbis az első hat hétben. A magas hőmérsékletek az újszülött számára is kellemetlenek lehetnek, az erős napsütés pedig veszélyes lehet, ezért a kint töltött idő alatt megfelelően védjük gyermekünket a napsütéstől és fektessünk nagy hangsúlyt különféle napvédőkrémek használatára. A kisbabák teste felhevülhet ezeken a meleg napokon, mivel még nincs eléggé kifejlődve a termoregulációs képességük. Az izzadás, főleg a pelenka viselése miatt, kiütésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet.

Ősszel született gyerekek

Ha ősszel hozzuk a világra a kisbabánkat, elkerülhetjük a nagy hőségeket, amely több, mint ideális.

Előnyei:

  1. Még mindig lehetőségünk van természetes termékekből erőt és vitaminokat nyerni.

  2. A séták még mindig élvezetesek lehetnek, csak az időjárás kiszámíthatatlan.

  3. A kisbaba kevesebbet izzad, és az ősszel született gyerekek többet alszanak.

  4. Elkerülhetjük a melegtől és pelenkától kialakult kiütéseket és egyéb kellemetlenségeket.

  5. Mi is jobban alszunk, a lakásban kellemes hőmérsékletek uralkodnak, többet szellőztethetünk és az allergiás időszak is a végéhez közeledik.

  6. Az anyukák rétegesen öltözködhetnek, így akár kevés réteg alatt is elrejthetik a felesleges kilókat.

A hátrányai elsősorban a hőmérséklet ingadozással függenek össze: a vírusok gyakorisága, rövidebb séták, gyakoribb esőzések, rétegesebb és funkcionálisabb ruházat, és a kevesebb napsütéses nap kevesebb energiát is jelent.

Télen született gyerekek

A téli hónapokban született gyerekeknél a pihenés dominál.

Előnyei:

  1. A szülészeten töltött idő és már az otthon töltött gyermekágyi időszak is kellemesebb a számunkra.

  2. A téli időszak nyugodtabb, többet tudunk pihenni, és jobban tudjuk élvezni a kisbabánkkal töltött perceket és erőt meríthetünk a kölcsönös érintésekből.

  3. A séták rövidebbek és a gyermek ruházatával is többet kell foglalkoznunk, de a friss levegő télen nagyon egészséges, baktérium- és vírusmentes, főleg akkor, ha fagy.

  4. Nem kell az alakunkkal foglalkoznunk, a téli ruházat mindent eltakar.

A hátrányai egyértelműek: A téli hónapokban, amikor is a napok rövidebbek, hajlamosabbak vagyunk a rossza hangulatra és pesszimizmusra, a napsugarak és a mozgás hiánya az organizmus gyorsabb fáradékonyságát idézi elő. A fáradságot minden nap érezhetjük. A női test nehezebben nyeri vissza az eredeti formáját.

Minden időszak valamilyen jótékony hatással van ránk és a kisbabánkra is, az már teljesen individuális, hogy melyik évszak mellett döntünk. Mindenesetre a természet majd úgyis helyettünk dönt.

Ti melyik évszakban szeretnétek világra hozni a gyermeketeket?

További érdekes cikkeket is olvasása:

Kellemes napot kívánok
www.mimulo.hu

Ez érdekelheti Önt

Szólj hozzá!

CzechSlovakia